Elképzelés vs Valóság - Kulisszatitkok a mostani várandósságomról

Elképzelés vs Valóság – Kulisszatitkok a mostani várandósságomról

Közzétéve: július 22, 2024

Dali-Halmágyi Csedén

Dietetikus, feleség, édesanya, és mindezek mögött persze- nő. A munkám során a női életszakaszok és szükségletek - táplálkozás, alvás, sport, lélek - köré csoportosítom a gondolataimat és irányítom a figyelmemet.

Kezdjük ott, hogy én ősszel szerettem volna szülni ismét. Valahogy tetszett az évszak. Így december-januárban “kellett” volna megfogannia a babának, ami meg is történt, de sajnos nem maradtak túl sokáig.

Az első törés az elképzelésben itt volt. Azt hittem sima ügy lesz, hiszen addig is sok dologra figyeltem magammal kapcsolatban – aztán ránagyítva a képre láttam, hogy vannak hiányosságok és érdemes ezt még alaposabban is.

Nehéz volt megélni ezt a csalódást. Most is fáj rá emlékezni. Arra az örömre amikor megláttuk a két csíkot hajnali 4 kor, majd pár nap múlva arra a szívszaggató bánatra…. Sajnálom, hogy annak a két csíknak ami a mostani utamat mutatta – a korábbi élmények fényében – nem tudtam annyira örülni… még tesztből is csak olyan kis basic darabom volt, nem az a szép toll típusú. Nem így képzeltem el.

A progeszteron tesztjeim 60% os sikerességűre értékelték az ovulációt, ami azt takarja, hogy a beágyazódási ablak 4 napjából 2 napon volt nagyon magas értéken a 24 órás összprogeszteron, majd a másik két napon beesett a 10 ng/ml alá.

Én persze tudtam, hogy a helyén kell kezelni ennek az értelmezését, és, hogy természetes ciklusokban (azaz stimulálás nélkül) 10 alatti értékeknél is sikeres lehet a várandósság, de akkor is rosszul esett ez a visszajelzés a teszttől.

Félig meddig le is mondtam erről az ötödik ciklusról is. De azért persze kiszámoltam, hogy mi lenne, ha mégis most költözne be a baba, és láttam, hogy a terminus december 26. lenne, így azt mondtam, nem is lenne olyan nagy baj, ha most nem jönne össze. Nem igazán kecsegtető ez a karácsonyi dátum a szülés szempontjából… El is vicceltük a férjemmel, hogy ironikus lenne ha pont akkor sikerülne amikor inkább kibújnék alóla.

Azt, hogy nem vásárolok betétet és szándékosan nem készülök menstruációra, most már nem mertem meglépni. Először annyira bíztam abban, hogy nem lesz rá szükség, hogy vetélés közben kellett beszerezni, ami még jobban fájt… Így történt, hogy egy elárvult betét csomag még most is ott várja a polcon, hogy majd a gyermekágyas időszakban használatba kerüljön.

Szóval éltem a kis életemet, aludtam, mozogtam, szedtem célzottan az étrendkiegészítőimet, ettem, dolgoztam, feleség voltam, anya, leánygyermek, testvér és nem csak egy nő aki babát szeretne. Közben meg vártam, hogy mi lesz ebből.

Aztán mikor már 16 napja tartott a luteális fázis – ami nekem 11-12 napig szokott tartani – a testhőmérsékletem meg szépen magasan maradt, és inkább emelkedett, mint csökkent, azt mondtam tesztelek egyet. Azt még tudni kell rólam, hogy a koraterhességben és az első trimeszterben jellemző, hogy hajnalban megébredek és nem tudok aludni. Így hajnali 4-5 környékén tesztelgettem a progeszteront is, meg a HcG-t is. Ilyenkor még csak halvány sárga fény ég a fürdőben, az éjszakai üzemmód működik, ezért nem hittem a szememnek amikor megjelent az a halvány csík. Mindenféle reflektorral is megvilágítottam, hogy meggyőződjek nem káprázik-e a szemem. :))

5 hónapja legalább 3 luteális fázisban éreztem, hogy elkezdődik bennem egy élet. Ez a hajnalban kelés az egyik első jel, aztán mellfeszülés (nem a PMS megszokott velejárója amúgy, ha minden rendben van, és nekem már évek óta nem volt ilyen) és az a különleges alhasi érzet, a vérbőség, bizsergés vagy nem is tudom hogy írjam le.

Szóval már többször éreztem, hogy elindul valami és aztán véget ér, így már nem mertem beleélni magam annyira. Ezt a ciklust már inkább a vesztesek nyugalmával, némi lappangó izgalommal a háttérben figyeltem, erre pont most jött az a két csík.

Még fenntartásokkal kezeltem a helyzetet, azt mondtam két nap múlva tesztelek újra, lássuk erősödik-e a csík. A hőmérőzést sem bírtam abbahagyni, minden reggel kerestem a visszaigazolást, hogy még mindig tartja a babát a testem.

Pont aznap, a pozitív teszt napján, kellett visszamennem endokrinológushoz is, hogy felülvizsgáljuk az addigi pajzsmirigy hormonkezelést. Voltak panaszaim az elmúlt két ciklusban – pecsételő vérzés, erős szívdobogás érzet, fokozott izzadás, stb. Többek között emiatt sem gondoltam, hogy ez egy jó ciklus lesz.

A 10. ciklusnapon volt élénk piros pecsételő vérzésem, és nem az ovuláció okozta… az végül a 17-18. ciklusnapon következett be, és egyáltalán nem volt szokványos.  A termékeny nyák és a nyitott méhszáj a nálam szokásos 3 nap helyett 6 napon át tartott. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Azt hittem, hogy valamiért nem sikerült az ovuláció és a testem tovább próbálkozik. Ugye pont tüszőrepedés napján volt az utolsó fogászati kezelésem, és gondoltam talán az zavarta meg a folyamatot ezért még kell néhány nap amíg megtörténik.  Utólag derült ki, hogy két petesejt érett be és két tüszőnek kellett megrepedni, ami között lehet 24 óra eltérés, így utólag egészen más fényben látom azt az ovulációs szakaszt. :))

Volt bőven furcsaság ebben a ciklusban, így nem túl nagy reményekkel mentem neki a tesztelésnek, és tessék, itt vagyunk hárman egy testben.

Az útról ahogyan eljutottam idáig – miket tettem magamért, milyen volt az ovulációkövetés és miért lehet jó ötlet, stb- a következő részben fogok mesélni.

De most kanyarodjunk kicsit vissza az elképzeléseimhez és a valósághoz…

Rengeteg meglepetés ért ezzel a várandóssággal és szinte semmi sem úgy alakult ahogy azt vártam volna… Már ez a ciklus, a terminus időpontja aztán meg az összes tünetem elsöprő ereje sok(k) volt.

Azt hittem másodjára már ismerős terepen fogok mozogni, de nagyon nem. Azt hittem elönt majd az euforikus boldogság, erre a legintenzívebb érzés amit átéltem a rettegés volt…

A szülés előtti depresszió (kicsit erős kifejezés ez rám, de azért használom, hogy felhívjam rá a figyelmet – ilyen is van!) sem volt ismerős, de bizonyos fokig és bizonyos árnyalatait sikerült megélni most a várandósságom alatt.  

Azt képzeltem, hogy energikus leszek, vidám és élettel teli, legalább a második trimeszterben, de ez az érzés még nem jött el, illetve a változás amit a jó irányba érzek eléggé mérsékelt és hullámzó.

Először nagyon élveztem a várandósságot. Jól voltam, túrázni mentem, sokat gyalogoltam, valahogy a nyári meleget is elviseltem, államvizsgáztam, aludtam… Most meg… háááát… :)) Újabban nagyon gyakran kerülget az ájulás a szuper alacsony vérnyomásom miatt, ennek majd utánamegyünk kicsit a dokival is, de nem teszi élvezetesebbé a napjaimat. Ez a kánikula meg egyenesen padlóra küld.

És az igazság az, hogy nem túl jó érzés, hogy minden máshogy alakul, mint vártam… Napi szinten rugalmasnak maradni, megértőnek és türelmesnek magamhoz, amikor én sem mindig értem, hogy most mi van, nehéz.  Közben meg szeretettel, nyitottsággal, kíváncsisággal várni egy teljesen új fejezet kezdetét az életünkben, bőven tartogat még kihívásokat.

De meséljetek ti is, hogyan élitek meg a várandósságotokat? Éreztek bűntudatot, ha nem minden percét élvezitek? Vagy sikerül élvezni a hányást is? :)))