Első szülésem története - 2. rész

Első szülésem története – 2. rész

Közzétéve: október 26, 2024

Dali-Halmágyi Csedén

Dietetikus, feleség, édesanya, és mindezek mögött persze- nő. A munkám során a női életszakaszok és szükségletek - táplálkozás, alvás, sport, lélek - köré csoportosítom a gondolataimat és irányítom a figyelmemet.

Lassan teltek a napok, én meg a hegy alatt próbáltam abrakolni, és megmozgatni még egy pár követ.
Felvettem a kapcsolatot két intézményen kívüli szülést kísérő szakemberrel, akiktől nagyon sok erőt kaptam ahhoz ami a folytatáshoz kellett, viszont rávilágítottak arra a nagyon fontos pontra, hogy csak azért mert nem szeretnék ebben a kórházban szülni, az még nem elég a másik úthoz. Az intézményen kívüli szüléshez több kell ennél. Önismeret, elhatározás, a lehetőségeid alapos ismerete, tervezés, szervezés… Félelemből nem jó döntéseket hozni, ez mindkét útra igaz.

Nem voltam eléggé elkészülve erre az útra, nem bíztam eléggé magamban.
Más városba utazni a szülésre pedig túl sok lett volna, és ugyanúgy idegen. Így választottam az ismerős rosszat, remélve hogy megúszom minél kevesebb sérüléssel.
A bábákkal való beszélgetések máig melegen élnek bennem:

“Minden anya akkorára tágul amekkora babája van”.

Ez a mondat írta felül a kétkedésemet, adott önbizalmat és hitet a munkához ami előttem állt.

Egyre kétségbeesettebben vártam már a vajúdás kezdetét, nehogy indításra kerüljön a sor, ugyanis itt egyből oxitocinnal indítottak volna, és kitudja hány napig feküdtem volna bent.

Egy hosszú séta alatt végre megéreztem ahogy elhelyezkedett a medencémben a kis feje és nem sokkal azután elkezdett távozni a nyák dugó és jelentkezett az első fájás.
Egy csütörtök délben 12 kor kezdődött, délutánig óránként jelentkeztek a fájások, majd félórásokra sűrűsödtek, éjszaka pedig 20 majd 15 percenként jelentkeztek. Akkor még nem tudtam, hogy ez csak a bemelegítés :))

Tempósan haladt a dolog, pont ahogy szükségem volt rá, és mint utóbb kiderült, amilyen a babám természete. Az biztos volt, hogy ameddig csak lehet, otthon maradunk. Péntek reggel, már majdnem úgy voltunk, hogy bemegyünk a kórházba, de az autóhoz érve nem jött a következő fájás…

Vártunk, telefonáltam párat, közben éreztem a kialvatlanságot és az ebből fakadó hányingert. A doktornő, tekintettel a vírus helyzetre és a zsúfolt kórházra, azt javasolta várjak otthon (amúgyis ez lett volna a szándékom) és a bába is megerősítette, hogy először szülő nőknél – és nem csak- gyakori, hogy a vajúdás néha leáll majd később újra indul, így akár több napig eltarthat a folyamat.

Igyekeztem azt csinálni ami jól esett: Nagyon álmos voltam, így szinte egész nap szundikáltam amikor éppen nem volt fájás, filmet próbáltam nézni és enni amikor éhes voltam. Óránként jelentkeztek újra az összehúzódások a hajnali órákig tartó 15 percesek után, de ezek már nagyobb intenzitásúak voltak.

Délutánra kezdtek újra besűrüsödni és egyre eősebbek lenni. Egy darabig a meleg víz jól enyhítette a fájdalmat, kitolta a két fájás közötti időszakot, és jól esett a fitnesz labda is, meg simán át tudtam magam lélegezni egy egy fájáshullámon. Aztán egyre erősebbek lettek, már nem lassította őket a meleg zuhany sem. Emlékszem, még főztem magamnak egy tejbegrízt aztán elkezdtem lassan készülődni a kórház felé. Akkor már 3 órája jöttek szép, rendszeres 10 perces fájások.

Péntek este fél 9 volt amikor zuhogó esőben, hidegben sietve elbúcsúztunk a kórház előtt a férjemmel… máig sírni tudnék ha visszaidézem a jelenetet.

Akkor kitéptem a szívemból az érzéseket és jó erősen bezártam őket, mélyre. Tudtam, hogy ha összetörök, azzal akár késleltethetem a vajúdás előrehaladását, és már amúgy is az egész kórházba jövés alatt visszamentek 15 percesre a fájások. Nem akartam, hogy a rossz érzések az utunkba álljanak, így robotpilóta üzemmódba kapcsoltam, behúzódtam magamba, nem hagytam, hogy pillanatnyilag nagyon mélyen megérintsenek a történések. Utólag viszont elég kemény volt ezekkel szembenézni.

A kórházba való felvételkor meglepett a vizsgálat kellemetlensége és durvasága, úgy éreztem magam, mint egy tehén akiben könyékig matat az állatorvos, de nem akartam fennakadni ezen. A rengeteg papír aláiratása után, ultrahang és vérvétel után (mindezt ugye fájások között) egy órával késóbb végre felkerültem a vajúdóba, ahol ketten voltak még rajtam kívül. Ekkor 2 ujjnyira volt nyitva a méhszáj, és este 11 fele járt az idő.

Sötét volt és többnyire csend, ez segített befelé figyelni, meg előhívta a természetes oxitocin termelést is. Ebből a szempontból sokkal jobb volt éjszaka vajúdni.

Innen kezdődött a kemény menet 5 majd kábé 3 perces iszonyatosan erős fájásokkal. Hajnali 2 körül úgy éreztem nem bírom már, kezdtem egyre jobban befeszülni és félni a következő hullámtól. Olyan erős fájdalom volt amivel nem tudtam mit kezdeni, küzdöttem ellene. Már kezdtek olyan gondolataim lenni, hogy mindegy hogyan de legyen ennek vége, valaki segítsen és vessen véget a szenvedésemnek… Kértem egy vizsgálatot, hogy lássam ennyi idő alatt hogy haladtam és hatalmas arculcsapásként ért, hogy majdnem semmit nem haladt a tágulás 3 óra tömény kín után. Leintettek, hogy ugyan már ezek még nem elég erős fájások, hiába jönnek 3 percenként, és feküdjek már le mert ha nem ülök a fenekemen és nem pihenek akkor biztosan nem lesz majd erőm megszülni azt a babát.

Így hát mégjobban visszavonultam magamba, bevackoltam magam térden fekvő módba az ágyba és arra gondoltam, össze kell szednem magam. Nem mehet így tovább. Ezt a feladatot nekem kell véghez vinnem, nincs aki segítene, egyedül vagyok magammal, helyettem nem kezelheti senki ezt az egészet.

Eszembe jutott megpróbálni, milyen lenne ha nem akarnék ellenállni a fájdalom hullámnak, ha engedném, hogy fájjon, nem számolnám, hogy mikor lesz vége csak beleengedném magam az érzésbe. És jött a következő hullám, és pedig engedtem hatni. Nagyon erős volt, égető, szétszakítő érzés, de sokkal jobb volt mint amíg ellent tartottam neki és összepréselt ajkakkal próbáltam túl lenni rajta.

Megszűnt létezni az idő, csak én voltam, bennem a kislányom aki nagyon igyekezett, tolta magát lefelé és kifelé és ott volt ez a mindent felülíró erő ami bennem dolgozott, hogy világra segítse a babánkat. Egy egy hullám alatt éreztem ahogy arrébb csúsznak a csontjaim, hogy utat nyissanak, hihetetlen élmény volt. Közben lélegeztem és azt mantráztam, hogy tágulok a kislányomért. Végtelennek tetsző idő telt el így, de hajnali 6 ra sikerült 7 centiméter tágulást összehozni.

A vizsgálat után, ami megállapította, hogy megfelelóen halad a folyamat, következett a beöntés, még egy fölösleges borotválás (otthonról készen jöttem, szóval nem volt ennek értelme) meg 20 perc görnyedés az ülőke nélküli, sötét és hideg közös vécé fölött. Akkor már nem tudtam kiegyenesedni a fájásoktól, és eléggé elszakadtam már a valóságtól. Nagyon kellemetlen volt ez az egész beöntéses dolog, és tudtam, hogy korszerűbb helyeken már nem alkalmazzák, de nem volt erőm veszekedni emiatt. Azt akartam, hogy békén hagyjanak.

Felkisértek a szülőszobára, itt még jött egy CTG, majd a fejem fölött megbeszélték repesszenek-e burkot. Tisztában voltam ennek a veszélyeivel, meg a szülésznő is felhívta rá a rezidens orvos figyelmét aki repeszteni akarta. Ilyenkor ha a fej nincs beékelődve, előre sodródhat a köldökzsinór és kész is a sürgősségi császár. Erre megvizsgálta a pici koponyáját és az a megnyugtató mondat hangzott el, hogy a fej be van ékelődve. Nagyon jó volt ezt hallani, tudtam, hogy mostmár biztosan meg tudom szülni, hiszen a feje a helyén.

Ezután bekötötték az oxitocint, kérdés vagy magyarázat nélkül, majd nem sokkal ezután kezdetét vette a kitolási szakasz. A csecsemős nővér még gyorsan odajött megkérdezni mi lesz a baba neve, én meg utolsó erőmmel megkérdeztem megkaphatom- e a kicsit a mellkasomra, de erre kissé lekezelően mosolygott és közölte, hogy NEM, dehogy.

A lábamat a szülőszékhez szíjazták, megkértek, hogy helyezkedjek el megfelelően és bent tartott levegővel nyomjak amikor jön az összehúzódás.

Ekkor már végképp el voltam szakadva a világtól és szinte már a testemtől is, nyomtam amikor éreztem, hogy kell. Távolról hallottam az olló csattanását, és láttam a mozdulatot, tudtam, hogy megvolt a gátmetszés de nem éreztem semmit.

Félúton lehettünk kábé a kicsivel amikor egy rezidens orvos se szó se beszéd a hasamra könyökölt és kinyomta belőlem, pedig nem éreztem magam se gyengének se fáradtnak.

Hirtelen kicsúszott a kis test és mindent összepriccolt a magzatvíz. Nem sírt fel amikor egy asztalra tették hasra az én ölelésem helyett…
Ez szombat reggel történt, 40 óra vajúdás után.

Nagyon sokan voltak bent a szülőszobán, körülbelül 8-10 en lehettek, csak a férjem nem lehetett ott…
Szülés után rögtön elvágták a köldökzsinórt és elkezdték kirángatni belőlem a méhlepényt. Ez az élmény maga volt a pokol, rosszabb volt mint minden amit addig éreztem. Még most is elszorul a torkom ahogy emlékszem. Kívülről gyúrták, húzták az alhasamat, hogy leszakítsák a placentát majd a köldökzsinórtól húzták. Ezután jött a “küret” aminek a valódi jelentését a köznyelvben elterjedt kaparás szó sokkal jobban visszaadja. Iszonyatosan fájdalmas és kimondhatatlanul rossz élmény volt ahogy bennem vájkálnak majd kitörölgették a méhem belülről. Ezt már nem bírtam csendben viselni, pedig a vajúdás és szülés alatt egy hangot sem lehetett tőlem hallani, meg is dicsérték milyen csendben vagyok és szépen lélegzem… Majd több mint fél órán át varrták össze a gétsebem ami a hasbakönyöklésnek hála fel is repedt. 1 órába telt mire végeztek velem, közben néhány másodperc erejéig megmutatták a bebugyolált picit, de maszkban voltam (végig, így kellett szülnöm is) és még csak megpuszilni sem tudtam.

Senki nem mondott semmit a babámról, csak a születése után egy órával tudtam meg, hogy 4000 g al és 56 centivel született. A szülésznő meg a nővér mondta csodálkozva, hogy milyen széles lehet a csípőm, hogy egy ekkora fejecske (36 cm körméretű) kifért és még csak el sincs deformálódva, teljesen tökéletesen kerek maradt.

A férjem ekkor órák óta semmit nem tudott rólunk és kezdett kétségbe esni. Szörnyű a családok ilyen módon való szétválasztása..
A két óra megfigyelés után lekísértek a szobába, de a kicsit még mindíg nem hozták. 6 órával később kaptam meg, amikor a folyosón kerestem az újszülött osztályon. Akkor már be volt etetve, így nem is akart szopizni.

A rázós menet pedig csak ezután következett, de az már egy másik történet.

A szülés után pillanatnyilag hálás is voltam, hogy így történt és nem volt rosszabb. Később viszont, amikor feltörtek a lezárt érzések, beláttam, hogy lehetett volna sokkal jobban és másodjára mindent megteszek, hogy ne így történjen.

A szülés nem a harcnak a helye. Nem segíti a folyamatot, ha az anya egymaga kell szembemenjen a protokollal és a személyzet szokásaival az egészsége és épsége érdekében. Nem lehet szülni és veszekedni egyszerre, ezért leszek már következőkor okosabb.

Fájdalmas leckéket kapunk néha, de fontos mit kezdünk vele. Együtt el tudjuk érni a változást. Ezért van a másállapot a szülészetben mozgalom, vagy az Erdélyi nők a szülésért nevű csoport is.

Érdemes tájékozódni és kiállni magunkért, mert a változások lassan jönnek egy ilyen nagy és régi rendszerben.

A tudomány már évek óta mást mond, de a szakmai gyakorlat sajnos le van maradva kábé 40 évvel.

Először Semmelweis Ignácot is bolondnak nézték amikor a kézmosás fontosságára hívta fel a kollégái figyelmét, akik a boncolás során könyékig turkáltak az emberi testekben, majd szülésnél segédkeztek ezzel nagyon sok anya és csecsemő halálát okozva. De lassan norma lett a kézmosásból is…

A tudomány már rég kimondta, hogy káros azonnal elvágni a köldökzsinórt, tudja, hogy a gátmetszés a legtöbb esetben nem szükséges, a császármetsések arányának országszinten 10% körül kellene lenniük (WHO), ismeri az oxitocin komoly mellékhatásait, tanítják már a különböző szülési poziciók előnyeit, viszont a korházi gyakorlat még távol áll ettől.

De a változás velünk kezdődik, együtt tehetünk arról, hogy mindez jobb legyen. Ezért meséltem el a történetem, hogy legyen itt még egy szemszög ami rámutat a szülésre és a szülészeti ellátásra, mert nem csak úgy lehet ahogy eddig szoktuk és ismertük.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Ajánlott

Népszerű Cikkek

Join Our Membership

We help female entrepreneurs to build wildly successful businesses.

Learn More