Örökre a szívembe égett az első alkalom amikor tágra nyílt, ragyogó sötét szemedbe néztem. 

Olyan picike voltál a magad 4 kilójával és 56 centijével… összegömbölyödve ott pihentél a mellkasomon és egyszer csak felemelted a kis fejed és összekapcsolódott a tekintetünk. 

Arra a félórára elhalkult a világ zaja, szünetet tartott az idő szíve dobbanása  és mintha a kórházi fények ereje is tompult volna kicsit. 

Éjjel 1 óra volt, és mi egymást néztük. Akkor először kezdett átmelegedni  bennem valami eddig ismeretlen anyai rész, pedig már reggel 9 óta külön testben dobogott a szívünk. 

Màr két éjszaka óta nem aludtam, és akkor még nem tudtam, hogy legalább még kettőn át nem is fogok. Szokatlanul fáradt, szétzilált, izgatott, félelemmel teli és magányos voltam egy hideg neonfénnyel kivilágított, gépiesen, emberi érzéseket mellőzve dolgozó egészségügyi alkalmazottakkal és rengeteg szülő nővel telezsúfolt kórházban a világjárvány idején. 

Akkor először éreztem meg, hogy most már idekint, a mi világunkban is az anyukád vagyok. Addig csak tudtam, hogy megtörtént, külön vált a testünk, de abban a pillanatban kezdődött el a lassú megérkezés ebbe az érzésbe. 

Csak elmerültem a mély és értelmes kis tekintetedben és azt mondtam: szia, én vagyok az anyukád🥹🤍. A kis szemed pedig visszaköszönt. 

Mindig látni fogom ezt magamban. Ez volt az első találkozásunk, aminek még közvetlenül a születésed után meg kellett volna történnie. Már akkor az anya meleg mellkasán lett volna a helyed és akkor nézhettünk volna először egymás szemébe. 

Nagyon fáj és nagyon sajnálom, hogy nem így történt…

Ezután még viszonylag sok időnek kellett eltelnie egy újabb meghitt pillanatig. 

Lassan érkeztem meg az anyaságba. Egészen sokáig- hetekig- inkább a fáradtság-félelem-fájdalom hármasában lebegtem és fel-feltörtek a szülésem és születésed emlékképei. 

(A teljes szüléstörténetet itt és itt olvashatod.)

Annyi újat tapasztaltam meg magamról és a világról amióta az anyukád vagyok, hogy azt leírni is sok lenne. Volt bőven fent és lent is az utunkon, de most itt vagyunk, mint összeszokott páros egy új kaland kezdetén. 

Négy évig csak a te anyukád voltam, most ez változni fog, mindkettőnk számára örömteli és fájdalmas perceket is okozva. Sokszor elszorul a szívem, ha erre gondolok. 🥹

De bízom benne, hogy a nehézségekkel is tudunk majd mit kezdeni és közösen jobb hellyé tesszük majd a világot. 

Olyan hellyé ahol örömmel gondolunk a női létre, szívesen fogadjuk az életbe érkező kislányokat, hiszünk abban, hogy a nők tudnak szülni és támogatjuk egymást a jóban. 🤍