Előttem nem volt teljesen ismeretlen mit is jelent a teherbeesés szempontjából ha ciszták vannak a petefészkeken, a családban volt már rá példa. Ismertem a küzdelemről szóló történeteket, a hónapokig tartó kórházi kezeléseket, önvádat, szégyent, kisebbségi érzést, keserűséget.
Ezért amikor megláttam a saját ultrahang vizsgálatomon a sok apró buborékszerű cisztát, a sírás folytogatott. Féltem, hogy nekem is nagy küzdelem és hosszas próbálkozás árán lehet majd gyerekem. Aznap és a következő napokban mindent összeolvastam ami a kezem meg a szemem ügyébe akadt, 3 nyelven is kiböngésztem mi az aktuális felállás a PCOS ről. Bejelentkeztem több ilyen tematikájú csoportba is, és sokak történetét megismertem. Így lassan kezdett kibontakozni előttem, mennyire összetett dolog is a női egészség, milyen finomhangolt szerkezet. Megtudtam, hogy több területen kell ugyanabban az időben dolgozni, ahhoz, hogy minden kerek legyen.
A legfontosabb pedig amit leszűrtem magamnak, hogy NEM A BABA A CÉL.
A cél az, hogy egészséges nő legyek, kívül – belül ( főleg belül ), testileg és lelkileg, mert csak egy egészséges női test adhat igazi otthont egy kisbabának. Magamért tegyem amit teszek, mert egy jobb közérzetet, egy jó kapcsolatot a testemmel és a környezetemmel nem fog elvenni egy negatív teszt. És majd jönni fog a baba is, ha alkalmasnak találja az albérletet.
A kezdeti sokk és rettegés után kezdett kitisztulni előttem a kép. Felfedeztem mennyi arca lehet egy termékenységi problémának, az okaitól és megjelenési formájától függően. Ezen belül, pedig természetesen azt kutattam, vajon melyik illik rám, melyik úton kell majd elindulnom.
A vizsgálatok alapján valószínűleg így születtem, néhány sérült tüszővel amiből sosem lesz érett petesejt. De a többiből igenis lehet, csak azt kellett kideríteni, hogyan támogathatom a peteérést, és hogyan győződhetek meg róla hogy meg is történt, és nem egy újabb cisztával gazdagodtam.
Ekkor jött képbe a termékenységtudat. A módszer amivel minden hónapban pontosan tudod, hogy megtörtént-e a peteérés vagy sem. Egy olyan biztonságos módszer ami messze felülmúlja az LH teszteket. (PCOS esetén az LH tesztek amúgy sem megbízhatóan jósolják meg az ovulációt).
🧡 Így kezdtem közelebbről megismerkedni a testemmel, és egy másik hozzáállást felvenni. Egy kedveset, elfogadót, hálásat. 🧡
Sokszor hallottam, hogy a nők csalódtak a testükben, hiszen az „egyetlen” igazi feladatát sem tudta teljesíteni, azaz nem tudott befogadni egy babát… Amikor a saját testünkben is meginog a hitünk, akkor már valóban komolyabb odafigyelésre van szükség a gyógyuláshoz. Ezt pedig először fejben kell rendbe tenni.
Először is, a test nem ok nélkül reagál vagy nem reagál valamire. A probléma csak a jéghegy csúcsa. Biztosan alapos oka van arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy, nekünk csak fel kell fedezni hol a baj.
Másodszor meg: a türelmes, megértő hozzáállás mindig hasznosabb, mint a lázadó, dühöngő, gyűlölködő.
A női testnek nem az az „egyetlen igazi” feladata, hogy gyermeket hordjon, hanem az, hogy nőként működjön, és ha ez ki van pipálva akkor jöhet a többi. ✅
Tehát azt kellett elérnem, hogy nőként jól működjek, és a működésem minőségét a termékenységtudat segítségével mérni tudjam.
Miután tudatosult bennem, hogy az ovuláció az egészséges női működés kulcs eleme, és hogy csak rendszeres ovulációval termelődik elegendő progeszteron hormon, ami kiegyensúlyozza az ösztrogén hatásait, és biztosítja a dolgok normál lefolyását, azon voltam, hogy ezt támogassam.
Nehéz megmondani min is kezdtem el változtatni legelőször
A gondolkodásomon mindenképpen. Elkezdtem csodálva szemlélni azokat a működéseket a testemben amikre korábban csak természetesként gondoltam, vagy nyűgöt jelentettek. Esténként takaróba burkolózva (főleg deréktájon, a női szerveket melegítve), gyógyteát kortyolva (palástfű) hangolódtam a lefekvésre.
Kedvesen gondoltam a petefészkeimre, akik minden hónapban azon dolgoznak, hogy egy petét beérleljenek. Örültem a munkájuknak. Örültem a középidős fájdalomnak (ami korábban zavart), mert ebből tudtam, hogy most tartunk a tüszőrepedésnél.
Először végre igazán örültem annak, hogy nő vagyok, és, hogy ilyen csodálatos folyamatokat végez el a testem. Nem egy akadálynak éreztem a ciklusomat, a fájdalmat, hanem erőnek és jelzéseknek.
Te mikor örültél először igazán annak, hogy nőnek születtél? Ha gondolod, megoszthatod velem, írj bátran!
Mit gondolsz, mennyire segít ez a gondolati beállítódás a gyógyulás felé vezető úton? Kiváncsi vagyok a véleményedre!
Nem hiszem, hogy véletlen lett volna, hogy annak idején a nőgyógyász nem a fogamzásgátlót ajánlotta nekem, mint olyan sok más hasonló helyzetben lévőnek. Sőt óvva intett ettől, mondván, hogy ilyen esetben csak még inkább akadályozza a petefészek munkáját. Inkább Aviva tornát és megfelelő étrendet ajánlott. Megnyugtatott, hogy van esélyem kisbabára, nem kell ettől tartanom.
Dietetikus létemre, gondoltam a táplálkozás részét meg tudom oldani, a tornának pedig utána járok.
Jó volt, hogy nem a tablettával traktált, így sokkal korábban indulhattam el ezen az úton, nem esve abba a tévedésbe, hogy a fogamzásgátló rendezi a problémákat. Ugyanis nem rendezi, csupán egy művi menstruációt alakít ki, miközben teljesen kikapcsolja a saját hormonrendszer működését…
Így ismertem meg az Aviva Tornát – @avivagyongystudio– Balázs Gyöngyvér oktatóval. Megtudtam milyen sokaknak segített már a speciális gyakorlatai által amelyel növelik a kismedencei vérellátást, javítva a női belső szaporítószervek keringését. Érdekes kis torna, egy ősi táncra hasonlít a leginkább.
Különböző női problémák megoldásában is nagyon hasznos lehet. Orvosi jóváhagyással endometriozis és mióma, vagy akár petevezeték letapadás esetén is sokat segíthet a gyógyulásban.
Természetesen azelőtt sem „szemét kaján” éltem, hogy kiderült volna mi is a helyzet a szénhidrát anyagcserémmel és a petefészkeimmel. Egészséges, változatos, tápanyagokban gazdag étrendem volt, csak éppen a vércukorszint ingadozásra nem figyeltem eléggé. Gyakran lettem álmos étkezés után, nehezen ment a koncentrálás, olvasás ilyenkor. Rossz volt a napi energiaszintem, éjszaka sem pihentem jól – mint kiderült egy-egy nem megfelelő vacsora után.
Az első változás az étkezések közötti szünet növelése volt. Rájöttem, hogy nekem nem való a napi 5 étkezés (és később arra is felfigyeltem, hogy igazából másoknak sem feltétlenül a legjobb). Igy napi 3 fix alkalommal ettem, és néha beiktattam 1 kisétkezést is, délután. 4-5 óra telt el igy két főétkezés között, és sokkal jobb lett a közérzetem.
Eleinte persze éreztem, hogy ennék – itt figyeltem arra, hogy különbséget tegyek valódi éhség és ehetnék között – mivel későbbre toltam a szokásos evés időket, igy kellett 1-2 hét amig megszoktam az új rendet. De tudtam, hogy az éhség érzettől/kívánósságtól nem kell megijedni, nem egyenlő az éhenhalással, sem a koplalással. Csak nem nyúlsz azonnal valami könnyű préda után, ahogy megjelenik az érzés, megvárod amig eljön az evés ideje, és olyan tápláló ételt eszel meg ami legalább 4 órára ellaktat.
Ez a lépés magával hozta az olyan ételösszetétel kiválasztását is ami hosszú ideig tartó jóllakottságot eredményez. Vagyis nem csak szénhidrátot tartalmaz, mint egy növényi tejes kukoricapehely reggeli, vagy egy rosszul összerakott zabkása. Figyeltem, hogy legyen mindig rostos és fehérje meg zsírtartalmú rész is a tányéron.
Emellett pedig sokat gyalogoltam – ez volt a legkézenfekvőbb mozgási forma nekem- 10-15 ezer lépést heti 5 nap. A módszeres izomépítés rész akkor nálam elmaradt, pedig nagyon pozitív hatása van az inzulin érzékenység növelésére (sebaj, pótolom).
Ezzel egyidőben pedig elhagytam a hozzáadott cukrot az édességeimből, sőt még a természetes cukrok fogyasztását is korlátoztam, de erről és a nehézségeimről meg a megoldásukról egy következő posztban mesélek.
Fájdalmas volt lemondani a cukorról es hosszas gondolkodás, érvelés, saját magammal vitatkozás előzte meg.
Nem szeretem a szélsőséges dolgokat, az egyes élelmiszerek démonizálását, mások magasztalását, ahogy azt sem ha valaki attól érzi magát másoktól feljebb valónak, hogy valamit nem eszik. Semmiképpen sem divatból vagy hóbortból kell lemondani a cukorról, és azzal kompenzálni a lemondással járó frusztrációt, hogy elmagyarázod magadnak így mennyivel jobb ember vagy a másiknál aki még ennyit sem tud változtatni és, hogy ettől majd minden más lesz a te saját életedben.
Semmi értelme bűnös és diétás kajákra felosztani a világot és örökös bűntudattal élni meg „lemozogni” amit megettél… Ezek teszik élhetetlenné az „egészséges életmódot”… 😔
Ami nekem segített az az ízlésvilágom kiszélesítése volt. A nyitás új ízek felé, és az elengedés. Elengedtem azt, hogy egy régi íz utáni vágy határozza meg mit fogok gondolni egy új, ismeretlen falásról és megengedni, hogy az a falás megtegye az első benyomást.
A felnőttéváláshoz hozzá tartozik, hogy neveljük magunkat, neveljük azt is mi ízlik és mi nem.
Hiába várod, hogy egy cukormentes étel hirtelen levesz a lábadról és soha többé eszedbe sem fog jutni az a gyerekkori krémes süti. Meg kell tanulni szeretni az új ízt, ami lassan kitölti az űrt és sokkal ritkábban fog majd eszedbe jutni a régi, mert megismertél egy jobb alternatívát, ami nem csak a szemedet és az agyadat elégíti ki, de tápanyagokban is gazdag.
Az első hetek nehezek voltak. Folyton ott volt a sóvárgás, éreztem az ízt a számban. Tiszta függőség. Drasztikus 3 hónap volt. Még aszalványokat sem ettem, semmi nasit és mikor megláttam, hogy a 75% os csoki kockában is ott a 10 g cukor hát elkeseredtem… Azután ésszerűsítettem a cukor korlátozást, és csak a hozzáadott finomított cukorbevitelt kerülöm. A gyümölcsökkel, aszalványokkal édesítés maradt. Ezek mellett a kombinációra figyelek és a mennyiségre meg az időzítésre.
Te tartottál már cukormentes időszakot? Milyen volt?
Ha végig követted a történetem, láttad hány oldalról közelíttettem meg a témát és, hogy meg kellett tanulnom odafigyelni a testem jelzéseire. Ezekre pedig minden nőnek szüksége van.
A testünk, pontosabban a ciklusunk ismeretének hiányában, rossz táplálkozásási, pihenési és testmozgási szokásokkal PCOS nélkül is nehéz lehet a fogantatás
Sokmindennek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy egy élet kezdődhessen el a méhünkben (és itt most felejtsük el egy pillanatra a nemkívánt terhességeket – persze ott is sok tényező áll össze igazából, a hiba pedig ott csúszik be, hogy a nő inkább hallgat a mítoszokra, mint, hogy közelebbről megismerje a testét).
A várakozás hosszabb lehet pusztán a rossz időzítéstől is, hát még ha rátesszük a stresszes életmódot, vérző lelki sebeket/ csúnya forradásokat.
Ezért ki merem jelenteni, hogy egy jól karbantartott PCOS-el egyáltalán nem jön nehezebben a baba mint bárki másnál. Nagyonis sok lehetőség rejtőzik a petefészkekben, még ezzel a diagnózissal is.
Sose keseredj el emiatt!! És nem kell elhinned az orvosodnak, hogy csak hormonális stimulálással és orvosi beavatkozással lehet majd kisbabád…
Kezdd a ciklusod megismerésével, tápláld magad, ahogyan valóban szükséged van rá, mozogj, pihenj, töltődj, nézz mélyen magadba, találd meg a választ a kérdéseidre és rendezd a kapcsolataidat és a lelki sebeidet.
Ha ezek megvannak, a többi már nem a te dolgod, akár el is engedheted azt a részt. Nem a te felelősséged, igy nem kell stresszelned miatta. (na nem mintha ez ilyen egyszerű volna, de kérhetsz ebben segítséget) Te a saját részedre koncentrálj, van ott is bőven tennivaló
Amikor készen lesz a helye, jönni fog a baba!
Ha kérdeznél valamit a témával kapcsolatban, írd meg nekem itt 🙂
Díjköteles Webinárium - Jan. 29, Vasárnap
Kisbabát szeretnék
Termékenységi gondokkal küzdőknek és tudatosan készülő pároknak